Mi az a Malenkij Robot Emléktúra?

A Malenkij Robot Emléktúra Kosztra Gábor történelemszakos tanár ötlete alapján indult el 2015-ben. Felesége nagymarosi, akinek a nagyszülei megjárták a málenkij robotot. Családjával pont abban a házban kezdett új életet, ahova az elhurcolás után visszatértek felesége nagyszülei. Az ötlet az volt, hogy három nap alatt megtegyék gyalog a 130 kilométeres távot Nagymarosról a kál-kápolnai vasútállomásra, ezzel emlékezve és fejet hajtva az elhurcoltak előtt. Először csupán annak a keresztény férfikörnek vetette fel az ötletet, akikkel havi rendszerességgel jöttek össze, de a végcél már akkor az volt, hogy az összes kál-kápolnai emlékművön szereplő település csatlakozzon egyszer. A nyolc fős férfikörből végül hárman indultak el az első túrára, 2015 januárjában, és mivel egyikük megsérült az út során (Czoch András), csak ketten fejezték azt be. A másik teljesítő Jolánkai Máté szintén történelem szakos tanár.

Azóta minden évben (kivéve a pandémia évét) megszervezik, és lejárják a túrát, amihez egyre többen csatlakoznak. Vannak, akik elkezdik, de csak a második, esetleg a harmadik alkalommal sikerül végigmenniük, vannak, akik elsőre megcsinálják, és nem jönnek többet, és olyanok is vannak, akik csatlakozás után minden évben mennek már velük. Ez lett a kemény mag, akik szervezik mind a mai napig a civil kezdeményezésű és szervezésű programot. Közülük mindenki részt vesz benne és segít azzal, amivel tud. A túrára jelenleg már lehet rövidebb szakaszokra is csatlakozni. Egy-egy napra, vagy akár még rövidebb szakaszra. Ennek köszönhetően sikerült a helyi iskolákat is bevonni a megemlékezésbe, és mára több száz embert megmozgat a megemlékezés.

A túra minden év január első hétvégéjén indul három dunakanyari sváb településről: Zebegényből, Nagymarosról és Kismarosról, és három nap alatt ér a végállomásra, Kál-Kápolnára. A kál-kápolnai vasútállomáson lévő emlékműnél több más település neve is megtalálható, mára azok többsége valamilyen módon csatlakozott a túrához (Berkenye, Iklad, Kompolt, Kerecsend, Szendehely, Vecsés) Az út összesen 134 km. Ott megemlékeznek az áldozatokról, majd hazatérnek a résztvevők.

Bárki, akinek van kedve, csatlakozhat a túrához, amelyet a helyi német nemzetiségi önkormányzatok és segítők támogatásával továbbá a résztvevők hozzájárulásaival hoznak létre a szervezők minden évben.

Az Egyesület

A túra szervezője a nemrég alakult Málenkij Robot Emléktúra Egyesület. Az egyesületet 2023-ban alapítottuk.

Az egyesület célja, hogy segítse a málenkij robotra elhurcolt honfitársainknak és leszármazottaiknak feldolgozni azt a szörnyűséget, melyen keresztülmentek ők, vagy felmenőik. Emléket állítani a sok szörnyűségnek, melyen keresztülmentek az elhurcoltak a háború végén, hogy a jövő generációi tisztában legyenek azzal, mi is történt a vesztes háború után.

Másodlagos célja, hogy rávilágítson, hazánk XX. századi történelme több traumatikus eseménnyel is terhelt, melyeket a mai napig nem dolgozott fel a társadalom. Célunk, hogy segítsünk minden honfitársunknak, hogy a történelem okán elszenvedett családi traumáit fel tudja dolgozni.

Amennyiben adakozni szeretne egyesületünknek, kérjük, hogy a közleménybe írja be, hogy „adomány”.

Az emléktúra részvételi díját két módon lehet befizetni. Vagy az Egyesület MBH Banknál vezetett 10300002 – 13732478 – 00014901-as számlaszámra átutalva, vagy készpénzben a túra indulásakor. Amennyiben utalják a részvételi díjat, akkor a közleménybe kérjük, hogy mindenképpen írják be: „részvételi díj” továbbá a befizető nevét, hogy biztosan be tudjuk azonosítani a befizetőt.

Az Egyesület főbb adatai.
Név: Málenkij Robot Emléktúra Egyesület
Adószám: 19374484-1-13
Székhely: 2626 Nagymaros, Molnár utca 18.
Bankszámlaszám: 10300002 – 13732478 – 00014901

A túrák

A 2015-ös első túra óta a mostani lesz a 10. emléktúra. Az alábbiakban megtalálható az összes korábbi túra pontos dátuma, illetve az indulók és teljesítők száma.

  1. Emléktúra: 2015. január 2-3-4. (Teljesítők: Jolánkai Máté és Kosztra Gábor; további résztvevő: Czoch András)
  2. Emléktúra: 2016. január 2-3-4. (Teljesítők: Jolánkai Máté, Kosztra Gábor és Solti Szabolcs; további résztvevő: Molnár Károly és Hortoványi Kettős Tamás)
  3. Emléktúra: 2017. január 6-7-8. (Kismaros és Kompolt csatlakozása – teljesítők száma 11 fő; résztvevők száma: 13 fő)
  4. Emléktúra: 2018. január 5-6-7. (Zebegény csatlakozása – teljesítők száma 18 fő; résztvevők száma: 21 fő)
  5. Emléktúra: 2019. január 4-5-6. (Berkenye és Szendehely csatlakozása – teljesítők száma: 12 fő; résztvevők száma: 16 fő)
  6. Emléktúra: 2020. január 3-4-5. (teljesítők száma: 26 fő; résztvevők száma: 34 fő)
    Elmaradt emléktúra covid miatt: 2021. január 8-9-10.
  7. Emléktúra: 2022. január 7-8-9. (Kerecsend és Vecsés csatlakozása – teljesítők száma: 17 fő; résztvevők száma: 21 fő)
  8. Emléktúra: 2023. január 13-14-15. (Iklad csatlakozása – teljes távot teljesítők száma: 20 fő; résztvevők száma: 29 fő)
  9. Emléktúra: 2024. január 5-6-7. (teljesítők száma: 17 fő; résztvevők száma: 22 fő)
  10. Emléktúra: 2025. január 3-4-5. (80. évforduló és egyben a 10. jubileumi emléktúra)

Történelmi háttér

1944 augusztusában a szovjet csapatok bevonulnak Magyarországra, és folyamatosan nyugat felé tolják ki a németeket az országból. 1945 januárjában elérik a Dunakanyart is, ahonnan – mint oly sok másik településről – összeszedik a svábokat, és elhurcolják őket a Szovjetunióba „egy kis munkára = malenkaja rabota”. Ennek magyarosított változatából jött létre a málenkij robot kifejezés.

A német gyökerekkel rendelkező svábokat kollektíven háborús bűnösöknek ítélték, és kényszermunkával büntették őket. Voltak, akik egy-két év szolgálat után visszajöhettek, de voltak, akik soha nem tértek haza.

A GULAG és a GUPVI táborok között az volt a különbség, hogy az előzőbe az egyénileg – általában koholt vádak alapján bírósági ítélettel – elítélt rabok kerültek, az utóbbiba pedig tömegesen, névtelenül elhurcoltak, mindegy volt, hogy volt-e bűne vagy sem. Gyakran etnikai tisztogatás eszközeként is használták, hogy egy-egy terület etnikai összetételét megváltoztassák. Ide tartozik pl. a svábok elhurcolása is. Magyarországról körülbelül 700 000 embert deportáltak a Gulag vagy GUPVI táboraiba, közülük 300 000 meghalt a rabsága során. A táborok elsődleges célja a megfélemlítésen kívül az ingyen munkaerő rekrutálása volt, amelyre a sztálini nagy tervekhez igen nagy szükség volt. A GUPVI hálózatát 1939-ben Berija hívta életre: ez lett a hadifoglyok és külföldről internáltak táborhálózata, azaz – a külföldiek Gulagja.

Ezekben a táborokban a rabokat pokoli körülmények között tartották, éheztették és dolgoztatták, és nem megfelelő életkörülmények miatt sokan fertőzések, betegségek áldozataivá váltak, vagy végelgyengülésben pusztultak el. Ennek állít emléket a Golden-Globe díjas Örök tél című film is.

A Dunakanyar három településéről, Zebegényből, Nagymarosról és Kismarosról összesen több, mint 600 főt hurcoltak el 1945. január első napjaiban. Kihirdették a névsorokat, és akik szerepeltek rajta, azok egy kis bőrönddel másnap hajnalban elindultak a jeges betonúton a teljes ismeretlenbe. Voltak köztük családos férfiak, gyermekes nők, anyák, nagymamák, fiatalok, idősek. És voltak, akik sosem térhettek vissza. A több, mint 130 km-es távot 6 nap alatt kellett gyalogszerrel megtenniük, amíg a kál-kápolnai vasútállomáson végül bevagonírozták őket. (Addigra a szovjet hadsereg előrenyomulásával a vasúthálózat nagy része megsemmisült, Kál-Kápolnától voltak ismét használhatóak az útvonalak.) Ott marhavagonokba préselték őket, és meg sem álltak a Szovjetunióig.

Sokan már a gyötrelmes utazás miatt is megbetegedtek, vagy legyengültek, így teljesen erőtlenül, kifáradva érkeztek meg a táborokba, ahol barakkokban szállásolták el őket. Napi 10-12 órát kellett dolgozniuk (fakitermelésen, kőbányában, ipari építkezéseken) és cserébe az alapellátás (élelmezés és egészségügyi) is igen szegényes volt (napi egy csajka meleg lé).

Hazatérésük után a magyarországi titkosszolgálatok hallgatásra kényszerítették a lelkileg (és sokszor testileg is) megtört embereket, ezért azok – féltve a saját és a családjuk életét – nyilvánosan soha többet nem is beszéltek róla – nem beszélve a szégyenérzetről. Sokan otthon is elhallgatták az eseményeket. Ebből kifolyólag, amikor a politikai változások már megengedték volna, lassan indult csak meg az események feldolgozása. A túlélők közül sokan mélyen eltemették magukban az emlékeiket. Szűk családi körben azért voltak többen, akik nyíltan beszéltek az ottani eseményekről, és az azokkal kapcsolatos érzéseikről.

Évtizedekig mély hallgatás övezte az elhurcoltatást és a szenvedést, amely családokat és generációkat nyomorított meg a titkokkal és az elfojtott érzelmekkel, sérelmekkel. A túránk egyik célja ezen történetek feltárása és feldolgozása, hogy valamilyen módon együtt emlékezzünk és kezdjük el feltárni és feldolgozni ezen traumákat. Büszkék vagyunk rá, hogy több leszármazott is a túra hatására kezdett el mélyebben foglalkozni ősei történetével.